Az 1867-es kiegyezés után a Monarchián belüli Magyarország gazdasága is nagy fejlődésnek indult. Püspökladányt és környékét is elérte a gazdasági fejlődés. A vasúthálózat fejlődésével közlekedési csomópont lett. Megjelentek a gőzgépek, majd a robbanómotorok. A malomiparban megjelenő szabadalmak, újítások megjelentek felénk is. Ezek a tények és az enyhébb politikai légkör is hozzásegítette a községet ahhoz, hogy önkéntes tűzoltóságot alapítson és tartson fenn. A püspökladányi Önkéntes Tűzoltóság 1886. december 05-én alakult meg Kaczér Árpád banktisztviselő kezdeményezésére, aki az község első tűzoltóparancsnoka is lett.
A következő 30 évben a vármegye tűzvédelme jelentősen csökkent és magával ragadta a testületeket a mélybe. Az első világháború évei majdnem felőrőlték az önkéntes tűzoltóságot városunkban.
1920-tól a Püspökladányi Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnoka Hruska Lajos volt takarékpénztári igazgató lett, aki újra felvirágoztatta az egyesületet. A 20-as évek vége felé a vármegyei tűzoltóversenyeket rendszerint megnyerték. A legsikeresebb szereplés az 1928-as hajdúdorogi tűzoltóversenyen volt.
1936. október 4-én tartotta a testület fennállásának 50. évfordulóját. A községben egésznapos rendezvény volt. Délelőtt volt a díszközgyűlés a szolgálati érdemérmek átadásával, utána a vármegyei tűzoltóverseny. Kora este tűzijáték, majd a díszvacsora következett.
A \\''40-es évek már egyértelműen a háborús időket idézik. A tűzoltóságok itthon maradt tagjai légoltalmi tevékenységet is folytatnak. 1944 őszén kiadott rendelet értelmében elrendelték a tűzoltófelszerelések elvitelét nyugatra.
1948. évi 5090/1948. számú kormányrendelet kimondta, hogy 1948. május 01-i hatállyal az országban megszünnek az üzemi és az önkormányzati tűzoltóságok, helyüket az állami tűzoltóság vette át. Bár a rendelkezés kimondta, hogy a legénység részben önkéntes jelentkezés, részben hatósági kötelezettség alapján áll össze.
1950-51-ben a tűzoltóság feladatul kapta, hogy az államosított üzemeket tűzvédelmi szempontból vizsgálják felül és tegyenek jelentést a legszükségesebb tűzoltó szerekről. A legfontosabb államosított üzemek a MÁV és a TÜZÉP voltak. Ez a két üzem biztosította a laktanyaépítéshez szükséges anyagot, míg a termelőszövetkezetek szállították azokat. A párt pedig áldását adta a laktanyaépítésekhez. Így lett Püspökladányban is új laktanya 1951-ben. A Bocskai és Zrínyi utca sarkán található régi laktanyát a pártbizottság kapta meg.
1986-ban ünnepelte tűzoltóságunk fennállásának 100. évfordulóját. A jubileumi ünnepség a művelődési ház színháztermében volt megtartva. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel magas rangú tűzoltótisztek a fővárosból és a megyeszékhelyről egyaránt. Ebben az évben a laktanyát teljesen felújították és átépítették. Az épület kinézete teljesen indokolttá tette a felújítást.
1995. július 1-i hatállyal a hivatásos tűzoltóságok átadásra kerültek a fenntartó önkormányzatok részére. Ebben az évben országos kategóriamódósítás történt és a püspökladányi tűzoltóságot másfél rajos egységből egy rajosra csökkentették, így az 59 főből 45 fő lett a hivatásos állomány létszáma.
2007. év végén új jogszabály lépett életbe, mely alapján Parancsnokságunk újra másfél rajossá bővülhetett. Ennek a jogszabálynak teljes egészében 2008. második félévében tudtunk megfelellni. A hivatásos állomány 45 fős létszámát 63-re emelték, így IV. kategóriás lett parancsnokságunk. A 24 fő beosztott tűzoltót, a megye több parancsnokságára felvételt nyert fiatalemberrekkel együtt három négyhónapos alapfokú tanfolyam lebonyolításával képeztük ki helyben.